Keresés ebben a blogban

2010. december 29., szerda

Szólások -mondások, bemelegítés a pontvadászathoz

Az elkövetkező időkben, a szólásokra és a mondásokra fogok összpontosítani.
Egyfelől azért , mert az új társashoz kellenek majd.
Másrészt, mert kifogyhatatlan kincsestára a bölcsességnek.
Vannak amelyeket ismerünk, de vannak melyeket nem használunk valami gyakran.
Szerencsésnek mondhatom magam, mert szüleim gyakran ízesítették meg így mondanivalójukat, így sokat ismerek, de mégsem eleget.


Vettem egy jó kis könyvet, nem céltudatosan kerestem, egyszerűen csak ott volt az orrom előtt.
Pont akkor, mikor szükségem volt rá. Nem a véletlen műve ebben teljesen biztos vagyok.

Na mármost, mivel elég sok olyan mondattal találkoztam, melyet nem hallottam  még, nagy örömet okozott ez a találkozás.
Erdő nincsen zöld ág nélkül, 2009, Társ kiadó, Sepsiszentgyörgy
400 Ft volt a coopban.

Így most ebből a könyvből mazsolázgatok, hogy elkészítsem az eleinte irtó egyszerű feladatokat.
Még nem számít bele a pontok gyűjtésébe!!!!!!



Feladat:
Hiányzik a mondat első hangja.

jelbe írd be a hiányzó jelet. Majd ha úgy gondolod kész, függőlegesen olvasd össze a kiegészített jeleket. Egy mondatot kapsz.


Ezt küld el nekem villámlevélben:
  1. kezdők latin alapúval
  2. haladók: latin alapúval, és összerovottan is. Utóbbi szép is legyen és átgondolt. Kirakom ezeket a blogra.






Share/Bookmark

2010. december 27., hétfő

A tőletek érkezett képeslapok piciny gyűjteménye

Mint ígértem, megmutatom a képeslapokat melyeket küldtetek.
Nagyon nagyon köszönöm, a hagyományos képeslapokat, és a villámlevélben küldött üdvözlő lapokat is.
Talán most már mindenkihez eljutott az általam küldöttek is, azokhoz, akik megadták levelezési címüket.













Share/Bookmark

2010. december 26., vasárnap

Ajándékom a számotokra

Eddig kevesen látták, és is csak ma találtam rá.
http://www.youtube.com/watch?v=6zOr6z2zhr4&feature=related
http://www.youtube.com/watch?v=t33smnOpkc0&feature=related
http://www.youtube.com/watch?v=sqE_QuOYT_k&feature=related
http://www.youtube.com/watch?v=V3WmHSQnIlU


Share/Bookmark

Miért is készítesz rovásos társasjátékokat?

A kérdés pontosan, komoly modorban így hangzott:
"Ha a rovás ilyen felhasználásáról bővebben is írsz, szívesen publikáljuk a Rovás Info honlapon is cikk keretében."

Jó pár percig, órákig, sőt napokig gondolkodtam, jött a karácsony, és még mindig nem világosodtam meg. Mit is írhatnék, olyat amely megfoghatja az embereket, mély gondolatokat sugall.
Bölcsesség tekintetében elég szegény vagyok.
Adni szeretnék, azt amim van. Némi rovásírás tudás, gyermeki világlátást, Istenbe vetett hitet.
A gyermek tiszta lélekkel születik. Csak a megfogható világ téríti el rossz felé.
Írhatnám azt is, hogy a társasjáték összekovácsolja a családod, de ez nem állja meg a helyét, mert ahol a szülő nem partner, ott ez lehetetlen.
Írhatnám, hogy a jelek ismeretének hiánya, nem vesz el semmit az ember jelleméből, de ismerete az ősök mesékbe szőtt világát nyitja meg előttünk.

Ismeritek ezt : a szó elszáll az írás megmarad.
Ez meséinkre nem igaz. A szó nem száll el, csak tovább száll. Szájrúl szájra szállt az évszázadok, évezredek alatt.
Az írás pedig megmarad. Meg bizony. Kőbe, fába róva, régi Biblia lapjain elrejtőzve.


Sok sok érték lappang a régmúlt ködében.  A jelen a pirkadat amely szétoszlatja a ködöt, előtűnnek igaz , változatlan értékeink, melyek összetartják még ma is törzseink szövetségét.  Mesék melyet még most is mesélnek, bár egyre kevesebben. Írnak - talán divatból is- de egyre többen. A mérleg nyelvét középre kell állítani.
Mese és írás. A kettőt együtt használva lehet a fiatalságot a helyes útra állítani, követhető értékrendet mutatni, hamisságokat figyelmen kívül hagyni.



Hát ezért.





Share/Bookmark

2010. december 20., hétfő

A nyeremény holnap indul Piroskához

Share/Bookmark

2010. december 19., vasárnap

2010-es Pontvadászat vége!

Lezárom a pontvadászatot!
Eredmények
Piroska:30 (Átírás játékban is részt vesz)
Misa:27 (Átírás játékban is részt vesz+mondások összerovással)
Vera:3
András:10 (Átírás játékban is részt vesz)
Edit:1

A facebook-os oldalra is érkeztek visszajelzések, de ezek nem számítanak a pontgyűjtésbe, hisz a megfejtéseket a villámlevél címre vártam.

Piroskának külön köszönöm, lelkes együtt működését itt és a CanadaHun rovás oldalán egyaránt. Rendszeresen tölt fel vagy küld átírásokat.
Az adventi várakozás idején szívhez szóló verseket keresett, melyeket megosztott velünk.

A héten postázom az ajándékodat. :D

Köszönöm a lelkes mese átíró csapatnak, kitartó munkáját. A mesét természetesen folytatjuk, a pontokat továbbra is kapjátok érte. A pontok már a következő évi pontvadászatba fognak számítani.

Kedves olvasók!
Az eddigi rejtvények megfejtéseit továbbra is lehet küldeni, de már nem kaptok érte pontot. Csak az új rejtvények megfejtéseiért.

Továbbra is tartsátok meg lelkesedéseteket!

Áldott, tiszta szívű, kegyelemben teljes karácsonyt kívánok mindannyiótoknak!
Kri


Share/Bookmark

Advent, Arany vasárnap

Piroska küldeménye :D

Share/Bookmark

2010. december 17., péntek

Levelek

Már 3 levelet kaptam tőletek! Nagyon nagyon örülök neki! Köszönöm, hogy elfogadtátok és viszonoztátok szerény karácsonyi ajándékomat!
Amint lezajlottak az ünnepek, kiteszem az írásokat,(címeteket nem tüntetem fel).
Annyira jó látni ki hogy kanyarintja a jeleket, kinek milyen a stílusa.
Mégegyszer nagyon köszönöm.


Share/Bookmark

2010. december 15., szerda

Rovásos képeslapok

Ismerőseidnek villámlevélben küld el, ha tetszenek.








Share/Bookmark

2010. december 13., hétfő

Jövő évi pályázat

(Torma Cauli honlapja nagy segítségedre lehet : http://tormacauli.blogspot.com/)Lehet, hogy ehhez nem lesz még annyi jelentkező sem, mint az eddigiekhez.
Viszont, nem adom fel, hogy ne csak géppel, hanem kézzel is rójunk.

Köze lesz két további érdeklődési körömhöz.
Az egyik a levélküldés(imádom a színes borítékokat, bélyegeket), a másik a kalligráfia. Azt hiszem egyik sem áll távol a rovástól.

A harmadik ok , pedig a közösségépítés. Szeretném, ha levelezéssel is kapcsolatban állnánk ha csak a játék erejéig. A Pályázat teljes kiírása, feltételei majd december végén kerülnek fel a blogra.
Addig is tanulmányozzátok a balra lévő linkajánlóba feltett blogokat, honlapokat. Segítségetekre lesz.







Share/Bookmark

Luca napi búza vetés

Ismét Piroska örvendeztetett meg ma ezzel a kis leírással. Annyit még hozzá tennék, hogy a múlt időt nyugodtan tehetjük jelenbe , hiszen sok helyen még mindig tartja magát ez a hagyomány.
Share/Bookmark

Ki ő ?

Tisztelete összefonódott Luca ünnepével, december 13-án ünnepeljük.
A pontozott helyre helyettesítsd be a hiányzó jeleket.
Share/Bookmark

2010. december 12., vasárnap

Advent 3. vasárnapja

Piroskától ismét egy ajándék a számotokra!

Share/Bookmark

2010. december 10., péntek

Karácsonyra és akármikorra medálok

Nevedet, vagy kedvesed, barátod nevét kirakhatod, fonalra fűzheted.
Egy -egy szimbolikus jelet is mint önálló medált akaszthatod a nyakadba.
(pl. i- Isten, a= Anyahita, h= hon, f= föld , gy= Egy (az Isten))


Megrendelhető.
A rovás tanulásban is segítségedre lehet, a jelekből szavakat rakhatsz ki.

500 forint egy készlet 38 jel + 300 Ft.

Minimum 10 jel rendelhető

ebben az esetben darabja 50 forint + 300 Ft.


Maximum egy csomagban 1 készletet küldök.
vagy 40 darabot. 2000+300 Ft.

Szalag nem tartozik hozzá.



Az árat, előre megbeszélt címemre postai befizetőn küld el.
Mail-ben egyeztess velem, melyek a kívánt jelek, melyeket meg szeretnél kapni.
Egy héten belül a csomagot feladom.





Madáretető

Piroskától ismét egy kis olvasnivaló
Share/Bookmark

Haiku ismét

Ki ő?

1 pont.





Csatlakozzatok ti is ehhez a játékhoz.

Share/Bookmark

2010. december 8., szerda

Öröm

Nagy örömömre szolgál, hogy küldözgethetem a képeslapokat a számotokra!

A karácsonyi nyeremény készül: horgolok, festek, égetek, hogy küldhessem a pontverseny győztesének!
Fa játéktábla lesz, úgy készítem, hogy ki lehessen függeszteni bárhova a lakásban.
Tehát annak mit még nem fejtettetek meg, gyürkőzzetek neki és küldjétek el a villámlevélben a megfejtést!









Share/Bookmark

2010. december 6., hétfő

Megjöttek a képeslapok!

10 darab képeslap áll arra készen, hogy a postával elküldjem nektek.
Simon András grafikus művész nagyon kedves volt, egy külön képeslapot dedikált , annak ellenére, hogy a megrendelésekben a képeslap dedikációra nincs lehetőség. Ugyan is megszerettelek volna titeket lepni, hogy dedikált képeslapot kaphassatok.
A szöveg ez lett volna:
A "Rovás Feladatok" barátainak   Simon András.
Még egy meglepetést kaptam, egy könyvjelzőt.





Share/Bookmark

Szent Miklós püspökre emlékezvén

Share/Bookmark

Advent második vasárnapjára

Piroska meglepetése számunkra
Share/Bookmark

2010. december 3., péntek

Honlap ajánlás

Kaptam az oldalra egy képtár ajánlást. Facebookra mutat, rengeteg képet találtok a karácsondi Turul Táltos körről, amint ünnepelnek.
Rájuk kerestem , van honlapjuk is.





Share/Bookmark

Kapcsolatfelvételi űrlap

Név

E-mail *

Üzenet *